Szent Balázs [február 3.]

.

Balázs (Blasius) annyi, mint ‚nyájas’ (blandus), vagy mintegy belasius, a bela, azaz ‚öltözék’ és a syor, azaz ‚kicsi’ szavakból. Nyájas volt beszédének édessége miatt, az erények öltözékébe öltözött, s kicsi volt erkölcsének alázatossága miatt.

Balázs bővelkedett a szelídségben és a szentségben, s ezért a keresztények Cappadocia Sebaste nevű városában püspökké választották. Miután a püspökséget elvállalta, Diocletianus keresztényüldözése miatt egy barlangba vette be magát, s remeteéletet élt. Madarak hordták néki az élelmet, és a vadak egy szívvel, egy lélekkel sereglettek hozzá. Addig el sem távoztak tőle, míg áldólag rájuk nem tette a kezét. Ha pedig valamelyik megbetegedett, tüstént őhozzá ment, és teljesen visszanyerte az egészségét.

A vidék ura egyszer vadászni küldte katonáit, s azok máshol hiába fáradozván véletlenül Szent Balázs barlangjához jutottak, ahol nagy sereg vadállatot láttak álldogálni. Igen megdöbbentette őket, hogy semmiképpen nem tudják elejteni azokat, s jelentették uruknak. Az még több katonát küldött, s megparancsolta, hogy az összes kereszténnyel együtt vezessék elébe Szent Balázst.

Azon az éjszakán háromszor megjelent Krisztus Szent Balázsnak, ezt mondván: „Serkenj föl, s mutass be nékem áldozatot!” S íme, odaérkeztek a katonák, ezt mondván: „Gyere ki, hívat a mi urunk!” Felelt nékik Szent Balázs: „Jól tettétek, hogy eljöttetek, fiaim. Most már látom, hogy Isten nem feledkezett el énrólam.”

Velük ment, s egy percre sem hagyott fel a prédikálással, és sok csodát tett a szemük láttára. Akkor egy asszony a lába elé vitte haldokló fiát, akinek torkán akadt egy halszálka, és könnyek között kérlelte, hogy gyógyítsa meg. Szent Balázs pedig kezét reá vetvén imádkozott, hogy a fiú és mindazok, akik az ő nevében valamit kérnek, nyerjék el a gyógyulás ajándékát, s a fiú mindjárt meggyógyult.

Egy szegény-szegény asszonynak egyetlen malackája volt, s azt is elragadta a farkas. Az asszony könyörgött Szent Balázsnak, hogy hozassa vissza a disznót. Szent Balázs mosolyogva mondta: „Jó asszony, ne szomorkodj, visszakapod a malackát!” Tüstént jött a farkas, és visszaadta a disznót az özvegyasszonynak.

Amint Balázs a városba ért, a fejedelem parancsára tömlöcbe vetették. Másnap maga elé állíttatta, és meglátván, nyájas szavakkal üdvözölte, mondván: „Örülj, Balázs, istenek barátja!” Kinek Balázs: „Örülj te is, jó fejedelem, de ne mondd azokat isteneknek, hanem ördögöknek, mivel örök tűzre vettetnek azokkal együtt, akik őket tisztelik.” A fejedelem haragra gerjedt, megbotoztatta, és visszalökette a tömlöcbe. Mondta erre Balázs: „Ostoba, azt hiszed, hogy a te büntetéseiddel elveszed tőlem az én Istenemnek szeretetét, aki bennem lakozik, s megerősít engem?”

Hallván ezt az özvegyasszony, akinek visszaadta a disznaját, levágta a malackát, és a fejét meg a lábait elvitte Szent Balázsnak, aztán meg gyertyát és kenyeret is vitt. Az megköszönte, megette, és azt mondta az asszonynak: „Minden évben áldozz egy gyertyát a nevemről nevezett szentegyházban, s néked és bárkinek, aki ezt teszi, jól lészen dolgotok!” Meg is tette az asszony, s nagy bőségben élt.

Ezután Balázst kivezették a tömlöcből, majd mikor a fejedelem nem volt képes az istenekhez fordítani, felakasztatta egy kínzófára, a húsát vasfésűvel marcangoltatta, s így vitette ismét vissza a börtönbe. Hét asszony ment a nyomában, és vércseppjeit összegyűjtötték. Őket is elfogták és kényszerítették, hogy áldozzanak az isteneknek. Ám ezt mondták: „Ha azt akarod, hogy a te isteneidet tisztelettel imádjuk, vitesd őket a tóhoz, hogy arcukat megmosván, tisztábban imádhassuk őket.” A fejedelem megörül, és gyorsan teljesedik a parancs. Azok pedig megragadták az isteneket, és a tó közepébe vetették, mondván: „Meglátjuk, istenek-e?!” Meghallván ezt a fejedelem magánkívül őrjöngött, csapkodta magát, s ezt mondta szolgáinak: „Miért nem fogtátok isteneinket, hogy ne küldhessék őket a tó mélyére?” Azok így feleltek: „Csalárdul szóltak véled az asszonyok, és a tóba vetették az isteneket.”

Mire az asszonyok: „Az igaz Isten nem tűr hamisságot, de ha ezek istenek lettek volna, előre tudják, mit akarunk velük cselekedni.”

A fejedelem éktelen haragjában az egyik oldalra olvasztott ólmot, vasfésűket és hét megtüzesített mellvértet tétetett, a másik oldalra pedig hét vászoninget hozatott. Azt mondta, hogy ezek közül válasszák, amelyiket akarják. Egyikük, akivel ott volt két kicsinye is, nagy merészen odafutott, s a len-ingeket megragadva, a tűzbe vetette. A gyermekek pedig így szóltak anyjukhoz: „Édesanyánk, ne hagyj minket árván, hanem ahogy tápláltál minket tejed édességével, úgy táplálj minket a mennyország édességével is!” Akkor a fejedelem felakasztatta az asszonyokat, és húsukat vasfésűkkel marcangoltatta. Húsuk fehér volt, mint a hó, és vér helyett tej folyt belőlük.

Mivel pedig az asszonyok meginogtak a kínzások között, az Úr angyala odajött hozzájuk és állhatatosan erősítette őket, mondván: „Ne féljetek, hiszen a jó munkás, aki jól kezdi el a dolgát, és jól is végzi be, attól, aki fölfogadta, dicséretet érdemel a bevégzett munkáért, s fáradságáért elveszi jutalmát, s jutalma örvendezés lesz.” Akkor a fejedelem levetette a fáról, s kemencébe vettette őket. Isteni közbelépésre azonban kialudt a tűz, és sértetlenül jöttek ki belőle. A fejedelem rájuk kiáltott: „Most már hagyjatok föl boszorkány-mesterkedéseitekkel, s imádjátok a mi isteneinket!” Azok pedig így válaszoltak: „Fejezd be, amit elkezdtél, mivel már elhívattunk a mennyországba.” Akkor ítéletet hozott, s parancsot adott lefejezésükre. Mikor ott álltak, hogy lefejezzék őket, letérdelve imádkoztak: „Isten, aki elválasztottál minket a sötétségtől, s az édességes fényre vezettél minket, ki minket áldozatoddá tettél, vedd magadhoz a mi lelkünket, és add, hogy eljussunk az örök életre.” S így, fejük vétetvén, az Úrhoz költöztek.

Ezután a fejedelem maga elé állíttatta Balázst, s azt mondta neki: „Nos, most imádod az isteneket, vagy sem?” Felelt Balázs: „Te gonosz, nem félek fenyegetéseidtől. Tégy, amit akarsz! Itt a testem, odaadom.” Ekkor a fejedelem a tóba dobatta. Balázs pedig a keresztjelét rajzolta a vízre, s az oly szilárdan megállt, mintha szárazföld lenne. Azt mondta: „Ha a ti isteneitek igazán istenek, mutassátok meg erejüket, s jöjjetek ide!” Hatvanöt férfi lépett a tóba, de tüstént elmerültek. Az Úr angyala pedig alászállván ezt mondta néki: „Jöjj ki, Balázs, fogadd el a koronát, melyet Isten néked készített!” Miután kijött, szólt hozzá a fejedelem: „Úgy hát végleg eldöntötted, hogy nem imádod az isteneket?” Felelt Balázs: „Tudd meg, te szerencsétlen, hogy Krisztus szolgája vagyok, s nem imádok ördögöket.”

Nyomban fejét vétette, ő pedig imádkozott az Úrhoz, hogy ha valaki torokbetegségben, vagy bármilyen más betegségben az ő oltalmát kérné, találjon meghallgattatást, és tüstént szabaduljon meg. S íme, szózat szállt alá az égből, hogy úgy lesz, amint imádkozott. Így fejezték le két kisfiúval együtt, az Úr 287. esztendejében.

fordította: Déri Balázs

.

Forrás: ***http://mek.niif.hu***

.