Nemasz-Rumbában aznap különös események játszódtak le. Még ötven év múlva is remegett a törzs elöljárójának a szakálla, ha elmondta egy-egy átutazó csodadoktornak vagy rablóvezérnek.
Tíz óra felé egy goromba, köpcös legionárius érkezett öszvéren, mindenféle szerszámmal a nyeregtáskájában.
Baluz, az oázis elöljárója éppen hálószobájában pihent. Vagyonos ember volt, amit a vak is láthatott, mert fekhelye mellett egy kérődző tevén kívül két kecske, több kakas és egy kos tartózkodott. Nem csekély mintagazdaság errefelé.
Kora délelőtt egy reszkető tevehajcsár rohant be.
- Baluz! Vége Nemasz-Rumbának! Oda az oázis. Egy rumi katona eljött, és megöli a pálmákat.
Baluz felugrott, és a riadt állatok hangzavarától kísérve rohant a szörnytett színhelyére.
Amit ott látott, attól kis híján meghalt... Allah nagy, és olykor gonosz csodákat művel. Az egyik pálma tetején kövér katona ül, mint valami ruhás majom, két fekete gömb lóg a fülére egy vaskarikáról. A pálma törzsébe nagy szögeket ver, ó, átkozott legyen. És a finom hajtásokat drótokkal görbítette, törte keresztül-kasul. A pálma koronája csupa huzal, és a másik pálmán ugyancsak szög és drót és fehér holmi, ami a fába szúrva feszíti a drótot...
A majmok remegve átkarolják egymást az egyik közeli fán, ijedten figyelik az eseményt, és az oázis döbbent lakossága szájtátva áll.
- Uram! - kiáltja az elöljáró, de a köpcös rumi int, hogy hallgasson, és a nyaka alól egy kis fekete tölcsért húz a szájához:
- Halló! Halló!... - kiabálja. - Itt rádió Nemasz-Rumba és a mellékállomások. Bemondjuk a lóversenyeredményeket, utána a londoni Savoy Hotel uszodájából hanglemezeket közvetítünk szerény jutalék fejében. Ismétlem: tizenegy óra húsz perc.
...A lakosság ekkor arcra borult és imádkozott. Baluz felszólt a fára.
- Te vagy a törzs feje? - kérdezte gorombán.
- Ez nem törzs uram...
- És nem fej - mondta beleegyezően. - Ide hallgass! Azt a datolyapálmát ott ki kell vágni! Egy antennát állítunk fel helyébe.
- Uram...
- Csend - felveszi a hallgatót, és figyel. - Halló! Az összeköttetést felszereltem... Hopkins műszaki beszél a kettes pálma tetején... Tíz perc múlva közlöm őrnagy úrral, hogy hová küldjék az osztagot... Egy erdei megfigyelő van a közelben... Igenis...
Közben Baluz a csendőrökhöz szaladt. Kettő volt itt az arab goumier-k testületéből, e pillanatban mezítelenek és alszanak.
- Uraim! Ébredjetek! Rumi katona jött, és öli a pálmákat.
A káplár figyelmesen meghallgatta.
- Te bolond Baluz! Ez a sivatagban gyakorlatozó csapatok rádiósa. Most ide is szerelnek vonalat, és Nemasz-Rumbának lesz rádiója.
- De uram, a rádión nem terem datolya, nem ad árnyékot. Nekünk jobb a pálma.
- Hiába mondod, mert ez olyan, mint az oltás. Ha nem hagyjátok csinálni, akkor sok katona jön, és mindenkit megvernek.
- Végünk van...
- Ezt akkor is mondtátok, amikor mindenkiből kiszivattyúztak egy kis üveggel vért. Most felöltözök és odamegyek, de észnél legyetek, mert nem jó, amikor egy katona helyett ötven jön, és gépfegyvert is hoznak.
Baluz rohan a fához. A nép közben elszéledt, és néhány hegyes karóval tért vissza. A katona kis szögeket vett ki az ajkai közül és a fába verte, közben dúdolt.
- Mindenki takarodjon a kunyhóba - ordította Baluz. - Ne merjétek a katona urat bántani, mert akkor gépfegyverrel jönnek.
- És ágyúval - jegyezte meg mosolyogva a köpcös. - Itt áll a két hadosztály az őserdőben.
A lakosság eltisztult.
A katona fütyörészve lejött a fáról, a legszebb pálmához ment, szakértelemmel végignézte a törzset, azután elővett a zsebéből egy félméteres vaséket és a kéregre illesztette.
- Uram - nyöszörögte Baluz -, miért éppen Némasz-Rumbában csinálnak a pálmákból rádiófát?
- Mert az őrvezető egy disznó. Sumbi oázist kellett volna szerelni, de azok megvesztegették az őrvezetőt, pénzt adtak, ennivalót és tevéket, hogy gyorsan továbbjusson. Mert van ilyen aljas, megvesztegethető ember is...
- És... téged... uram, nem lehet megvesztegetni?...
A köpcös szeme villant egyet, és szembefordult Baluzzal.
- Azt próbáld meg!!
- É... én nem tettem még ilyet...
- Mindegy. Azért csak próbáld meg. Menni fog.
És ment. Volt némi készpénz is itt, ennivaló, teve...
- Jól van... Akkor továbbmegyünk. Csak katonás búcsúzkodást kérek.
- Az milyen?
- Meghajolsz kelet felé, és a rádiósnak pálinkát adsz...
- Érdekes... - felelte zavartan. - És mi történik azzal, aki nem ad pálinkát?
- Úgyszólván semmi. Hozzávágnak egy vödröt, meg ilyen... De megölni nem szabad.
Baluz elsietett, és egy fél liter pálinkával tért vissza, amit a katona egy hajtásra kiivott.
- Nagyon jó. Nem is kell több kóstolót adni. Ennél maradok. - mondta, és megrugdosta az elöljárót.
Azután jött a csendőr.
- Mit kíván?
- Ezt a rádiót kellett volna felszerelni. Egy másik műszakival jöttem, ő az erdőben várja, hogy meglegyen az összeköttetés.
A csendőr figyelmesen nézte a huzalok zagyva hálózatát. Ismerte az ilyesmit.
- Én mit tegyek, uram? - ajánlkozott a csendőr szolgálatra.
- Énekeld el velem együtt, hogy "Párizs, tiéd a szívem!"
Néhány hangtól eltekintve, a dalt aránylag rövid idő alatt megtanulta az őrmester, de mivel oktatás közben szintén részeg lett, ő is belerúgott néhányszor az elöljáróba.
Később megérkezett a műszaki katona társa, és ez is nagyon jókedvű volt, bár a törzselöljárót ő is sokat rugdosta.
Ez, úgy látszik, szokásba jött.
Azután ittak és énekeltek hajnalig.
Allah nagy...
