A patinás szálloda sóbarlang szaunájában izzadt a deres bajuszú férfi. A himalájai sótéglákkal körbevett belső térben a forró levegő sótartalma súrolta az elviselhetőség határát. Ez a tomboló forróság megindította a már évtizedek óta nem dolgozó verejtékmirigyek működését is, melyek záporozó izzadságcseppek formájában a testén patakokként vitték végig a méregtelenítés melléktermékét. Az asztmára is jót tevő sós levegő a zsigerekbe marva a tüdejéig hatolt, s új erőre serkentette a szunnyadó hörgők működését. Ennek hatására a férfit elfogta egy rég nem érzett furcsa kényszer: „De jó is lenne most elszopogatni egy savanyúcukrot.” Lúdbőrös lett a háta a hideg vizes zuhany alatt, mialatt próbálta elhessegetni a fejéből ezt a gyermekkori cukros emléket.

Több évtized elmúltával is belesajdult a háta, hogy micsoda verést kaphatott volna mogyorófa vesszővel, mert megcsinálta ezt a szégyent a családnak, a falu is a szájára vette őket ezért a szörnyű tettért. Pedig mennyire megbíztak benne a szülei és a nagyszülők, hogy rá merték hagyni az öccsét, míg ők elmozdultak otthonról. Ő akkor első osztályos volt, az öccse pedig három évvel fiatalabb.

Végigdörzsölte a bőrét hó és jégkristályokkal, hideg fejjel egyre világosabb képek jelentek meg nála arról a forró nyári napról, mikor az egyenruhás férfi cukrot kínált neki. Neki és az öccsének. De nem vettek. Többszöri noszogatás után egyet kivett magának és egyet a tesónak. Most már peregtek az emlékképek, mint a mozifilm. Bevillant amint odavitte a stokedlit a kredenchez és felsegítette rá az öccsét, hogy vegye le azt a bizonyos tárgyat. A biztosnak hitt rejtekhely felől faggatta később a cukros bácsi és akik még jelen voltak. De ők bizony megfogadták, hogy hallgatnak. Egy fikarcnyi szó nem sok, annyi sem hagyta el a szájukat. Újabb képek ugrottak be, amint a hátsó udvarban a kutyával játszottak, majd bebújtak a szalmakazalba vájt alagútba. Később pedig elővették azt a skatulyát, amit a háziak annyira dugdostak előlük. Kánikula volt, dehogyis akartak ők melegedni, csak egy kis tüzet serkenteni és azt nagy élvezettel eloltani.

A következő részlet a félrevert harangok hangja, ami felülhaladta a tűz pattogásával tarkított segítségért kiabáló emberek hangzavarát, melybe sziréna szó hasított bele. Mindenki a nevüket kiáltozta, ennyire még soha nem keresték őket. Mindenhova bekukkantottak ami számításba jöhet bent a házban, kint az udvaron az istállóba. a fészerbe, a kútba, a pajtába. Most édesanyja keserves hívó szava szűrődött be a hidas padlására, ahol jól elbújtak a tyúkoknak feltett tojató szalma mögé. Alulról fújt a szél, a Katalikja felől hozta feléjük azt a forró füstös levegőt, mely kezdte elnyomni a záptojás szagot, melyet széttapostak a betelepedéskor. Az egyik széllöket hatására a padlás ritkán deszkázott szélén forrón köszöntötték őket a vöröskakas perzselő lángnyelvei. Anya csak egy van, megérzi ha baj van, és ők akkor nagy bajban voltak, mikor édesanyjuk rájuk lelt.

Az ősz hajú úr amilyen hirtelen mozdulattal lépett bele a hideg vizes úszómedencébe, oly gyorsan kapta ki a csülkét a vízből és inkább a párja mellett foglalt helyet a jó meleg pezsgőfürdőben, aki azt kérdezte:

– Milyen volt a szauna?

– Rég homályba veszett gyermekkori emlékképeket idézett fel bennem. – válaszolta.

Ebben a szent pillanatban a pezsgőfürdő elkezdett zubogni, a forró víz dögönyözte a hátát és a sódarját, alulról pedig a feltörő H2O gejzírek emelgetni kezdték a testét. Hasonló érzésben volt része akkor, mikor a sugárcsövet megfogva olthatta a tüzet, majd amikor a tűzoltók engedtek a fogáson a nagynyomású cső ugyanúgy emelgette felfelé a forróságban.

Örökre szóló emlék volt számára, hogy locsolhatta a szomszéd pajtáját, nehogy lángra kapjon. De arra a kérdésre, hogy: „Tojást akartak-e sütni?” – Vagy: „Melyikük gyújtotta fel a szalmakazlat?” - soha nem tudta meg tőle senki, hiába kínáltak neki savanyúcukrot és mindenféle nyalánkságot.

A rekkenő melegben lengette a lobogót a déli szél a nagyáruház parkolójában. Az árboc tetején kíváncsi csóka ült, kigúvadt szemekkel figyelte, amint a középkorú házaspár a bevásárlókocsi tartalmát szervírozza a csomagtartóba. Felcsillant a szeme, mikor a deres bajuszú férfi cukorral kínálta nejét. Bizonyára oda volt az édességért, vagy csak az alábbi párbeszédet szerette volna kihallgatni.

– Rágondoltál megint, drágaságom? – kérdezte a nő a férjét.

– Igen, a mai nap forróságai újra eszembe juttatták, azt a gyermekkori tüzes napot, amiért újra rákívántam a savanyúcukorra. De most kiscsillagom, teljesen másként értékelem a dolgokat. Megnyugtat az a tudat, hogy akkor nem történt nagyobb tragédia azon kívül, hogy a szalmakazal hamuvá vált. Akár az egész falu leéghetett volna, nem beszélve arról, hogy a lehető legrosszabb helyre bújtunk el. Amitől a legjobban féltem, a nagy verés is elmaradt, egyetlen újjal sem értek hozzám. Azért jól jött a lelki fröccs amit kaptam, ami az eddigi életem rendes kerékvágásba terelte. Hálát adok a sorsnak és dicsérem az Urat, hogy időben ránk találtak.

– Én pedig azért vagyok boldog, mert rám találtál! – szólt az asszony, amint csókos ajkai közé vette a cukrot.

– Mert jó az Isten, jót ád, … – ezt még hallotta a csóka, s amint csókra csók járt, szárnya között kandikálva nagy ricsajjal tovaszállt.

Joepapes.