Pitti Katalin: az éneklés komoly szolgálat
.
Pitti Katalin operaénekes harmadik éve tanít magánéneket a Savaria Egyetemi Központ zenei tagozatán. Hetente két napot tölt Szombathelyen, kedden-szerdán tanítás, aztán utazik vissza Balatonalmádiba.
.
Amikor a Randevú helyszínéről beszéltünk, kikötötte, hogy csakis az Öregszem (Öreg Sam) vendéglőről lehet szó. Ismeri a helyet, jó a konyha, figyelmes a kiszolgálás - mondta. A megbeszélt május eleji nap hűvös estével köszöntött ránk, arról szó sem lehetett, hogy a teraszon üljünk le este kilenckor, a vendéglő egyik zugában foglaltunk helyet. A pincértől saláta felől érdeklődik, valami könnyű ételt akar kérni.
- Napközben alig van idő enni, természetes, hogy este az ember csak valami könnyű ételre vágyik - magyarázza. De a pincér olyan élvezetes előadást tart az ételekről, hogy mégis kér egy csirkemellet Öregszem módra.
- Kérjünk helyi specialitást. Az jó az étteremnek, nem? - kérdi, és látszik rajta, hogy megkönnyebbült, mert olyasmit rendelt, amivel, ha csak egy icipicit is, de segített.
Pitti Katalin szabadúszó. Társulathoz nem tartozik. Koncertezik és tanít a hét négy napján, napi nyolc órát.
- Előadóművészi munka alig van, ami van, az is jótékonysági koncert. Budapesten, a kis jáki templomban adtam egy szép koncertet Liszt és kortársai címmel orgonakísérettel húsvét előtt, nagyszombaton pedig egy növendékem kért meg, hogy legyek olyan jó és adjak vele egy koncertet a református gyülekezetnek Pápa-Tapolcafőn. A Markusovszky Kórház Sürgősségi Osztálya javára is adok itt Szombathelyen egy jótékonysági koncertet (a koncert ezen a hétfőn volt, lement nagy sikerrel - a szerző). Június 3-án is lesz egy koncert a mentőszolgálat javára, melyet a konzervatórium és az egyetem művésztanárai adnak, így én is. Egy éve, tavaly május 26-án volt egy autóbalesetem, sarokcsont-törést szenvedtem, ide hoztak a kórházba, ahol magas szintű és szeretetteljes ellátásban volt részem. Kemény nyaram volt, nyolc hétig felpolcolt lábbal feküdtem, aztán Veszprémbe jártam rehabilitációra, odaadó szakemberek segítettek rajtam a kórházban. Ott már adtam egy koncertet, advent idején.
- Az egészségügy, ahogy a művészeti élet, több sebből vérzik. A közös bennük, hogy mindegyik szolgálat, amit hivatástudat nélkül nem lehet végezni. Nemsokára Jókai Annával lesz egy közös fellépésem, Anna előadását a Keresztény ember felelőssége címmel vezeti, én szakrális irodalmat énekelek. Arra kértek, hogy egyedül énekeljek, mert zongorakísérőre nincs pénz. Ha a cappella programom van, az Ómagyar Mária siralom, és népdalok kerülnek az összeállításba. Ez az év elsősorban Liszt Ferencről szól, úgy döntöttem, hogy megkérem egyik zongoraművész barátomat, jöjjön velem, mégiscsak színesebb programot adhatok.
.
|
.
A művésznő az évet egy Liszt-dalesttel kezdte, ezzel a programmal szeretne minél több településre eljutni. Amikor kérdem, visszautasított-e már jótékonysági koncertre szóló felkérést, így válaszol:
- Volt, hogy azért utasítottam vissza ilyen felkérést, mert nem fért be a naptáramba, de volt úgy is, hogy mérges lettem, mondván magamban, hogy a saját számláimat sem tudom kifizetni, velem ki jótékonykodnak? De ilyenkor mindig nagyon szégyelltem magam, s a következőt már elvállaltam. De ha már Liszt Ferencet említettük: ő Magyarországon csak jótékonysági koncerteket adott, és tanítványaitól soha nem fogadott el pénzt.
Egy felmérést említek, amely a zenehallgatási szokások és a szellemi frissesség összefüggését vizsgálta. Amerikai kutatók arra jutottak, hogy akik komolyzenét hallgatnak slágerzene helyett, azoknak sokkal frissebb a gondolkodásuk, gyorsabb az észjárásuk.
- Ha az ember zenével kel, fekszik, az különleges életmód. Én rendszeresen álmodom is a színpaddal, általában azt, hogy belöknek az emberek elé, és olyan darabot kell előadnom, amiről fogalmam sincs. Teljesen átizzadva ébredek ilyenkor. De megálmodtam már zenei gyakorlatokat is tanítványaim számára. Én már tizenhét éves korom óta ezzel foglalkozom. Minden reggel azzal kelek, hogy a hangszalagom könnyedén megszólal-e, működik-e a rezonanciám? Ha a zöngém rendben van, már tudom, hogy tudok tisztességesen dolgozni azon a napon. A koncertre úgy készülök, mint a sportoló a mérkőzésre. Begyúrom magamat, átgyakorlom a műveket, majd próba, pihenés, és jöhet a koncert. Az énekes más, mint a hangszeres zenész, mert az énekes hangszere a saját hangja, a saját teste, amire nagyon kell vigyáznia, és nagyon koncentráltan kell összhangban lennie önmagával és a hangadásával. Nem iszom túl meleget, túl hideget, szénsavasat. Nem dohányzom, a testemet karban kell tartanom. Arra kell ügyelni, hogy az ember torka, nyálkahártyája jó állapotban legyen. A kondíció is fontos, a balesetemig futottam, tornáztam, most maradt a torna és bízom abban, hogy majd a kerékpározás segít kondícióban maradni. Egy másfél-kétórás előadás után persze még jól érzem magam, de másnap úgy kelek, mint akin átment a tank... Mi nem egy, hanem két-két és fél oktávon belül éneklünk, ez egy őrült fizikai munka.
Közben megérkezik a vacsora. Élvezettel nekilát, dicséri az ízesítést. Majd befejezi az előző gondolatot:
- Az éneklés nemcsak életmód, hanem komoly szolgálat, ennek szellemében kell élni. Mostanában a népdal-repertoáromat bővítem. Sikerült megszereznem Bodza Klára gyűjtését is a klasszikus Kodály-Bartók példatár és Volly István gyűjtése mellé. Olyan népdalokra vadászom, amelyeket ritkán lehet hallani és mívesen, szépen lehet énekelni. Olyan gyönyörűek, hogy az ember szinte sírva fakad. A népdalokat én a saját hangomon, vagyis klasszikus módon éneklem, ahogy például Kodály vagy Farkas Ferenc feldolgozta őket. Tehát nem autentikus módon.
A nagy francia énekesnő egy portréfilmjéből idézek. Edith Piaftól megkérdezték, hogy mit tenne, ha elveszítené a hangját. Ő azt válaszolta, öngyilkos lenne. Ön mit tenne ebben az esetben? - kérdem.
- Valószínű tanítanék tovább, legalábbis megtartanám azokat, akikkel már dolgoztam, hiszen velük már egy nyelvet beszélünk. De nehezen tudnám elképzelni az életemet éneklés nélkül. A színpadi jelenlét életem része, elképzelhető, hogy prózai szerepet is vállalnék, de oly sok munka nélkül kínlódó színész barátom, barátnőm van, hogy nem venném el senki elől a kenyeret. Bessenyei Feri bácsi mondta nekem egyszer, hogy ebből a szakmából kiszállni nem lehet, csak kihalni. Én úgy gondolom, hogy amíg a Jóisten engedi, dolgozni fogok. Természetesen tudom, hogy az éneklésnek fizikailag van határa, de Mirella Freni, aki egy csodálatos hangú, nagyszerű énekesnő volt, hetvenévesen még premiert énekelt. Találtak neki olyan művet, amelyben az ő korában, az ő minősége nem szenvedett csorbát. Olaszországban másképp működnek a dolgok, felépítenek valakinek egy produkciót, abból egy évig élhet. Magyarországon nem így van. Nem panaszkodom, hiszen engem hívnak, csurran-cseppen. De ezek nem rendszeresek. Nagy megtiszteltetés és öröm ért nemrég, mert a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetést kaptam ez év március 15-én.
Majd szóba kerül a művészek helyzete a mai Magyarországon.
- Egy művész általában akkor érzi jól magát, ha feladata van, és tudja, mikor kell kiállni a közönség elé. Ha ez nincs, akkor vége van, mert ez az élete. Az, hogy munka legyen - ezt persze idézőjelben mondom, mert ez számunkra nem munka, hanem boldogságos feladat - fontos, mert a koncertekre felhozza az ember a lelkét és fizikai energiáit. A cél, hogy adni tudjon. Ha ez sikerül, a közönséget is fel tudja emelni lelkileg. De manapság, amikor a kollégákkal beszélek, azt kell hallanom, hogy mindenki nehézségekkel küzd.
Arról is beszél, hogy egy jó énekesnek tisztán, érhetően kell tudnia kommunikálnia is. A nyelvet jól kell ismernie, választékosan kell fogalmaznia.
- Nálam az oktatás része, hogy verset is kell mondania a növendékeimnek. Magam pedig azokon a fellépéseimen, amikor nincs mellettem zenei kíséret, vers és dal váltja egymást. Ugyanis vannak dolgok, amelyeket csak elénekelni lehet és vannak, amelyekről meg szólni kell. Sokan csodálkoznak azon, hogy egyes énekeseknek a beszédhangjuk egészen más, mint az énekhangjuk. Ez természetes, hiszen másutt képződik a beszédhang, mint az énekhang. De hozzáteszem, hogy egy jó előadó művésznek jó helyen kell képeznie a beszédhangját is, mert az a kifejezőeszköze. Az én repertoáromban elég sok vers van, de jó néhány dolgot szeretnék még megtanulni, melyhez nyugodt időszakok kellenek...
Szokványos kérdéssel zárom a beszélgetést: pályafutásának melyek a legemlékezetesebb sikerei?
- Még a pályám elején Verdi Lombardok című operájának női főszerepével léptünk fel Drezdában, a Magyar Állami Operaház vendégszereplésében. Az előadás olyan szépen sikerült, hogy tizenhétszer tapsoltak ki az előadás után a függöny elé. A másik: Japánban a Bécsi Volksoperrel léptem fel, Lehár Ferenc A víg özvegyét adtuk elő. A Vilja-dal után nem tudtuk folytatni az előadást, mert háromszor kellett megismételni, harmadjára már magyarul énekeltem, nem németül. Az előadás végén állva tomboltak, hajolgattam japán módra a közönség előtt, átestem a súgólyukon, de nem lett bajom. A koncert után rengeteg aláírást kellett adnom. A harmadik: Feldebrőn adventi koncertet énekeltem. Utána a fogadáson a szervező hölgy elmesélte, hogy két kamaszgyerekét invitálta a koncertre. A lány ráállt, de a rocker fiú nem akart jönni. Azzal sikerült megnyernie őt, hogy ha nem tetszik, elmehet. A végén megköszönte az anyjának, hogy ott lehetett a koncertemen.
- Volt, hogy azért utasítottam vissza ilyen felkérést, mert nem fért be a naptáramba, de volt úgy is, hogy mérges lettem, mondván magamban, hogy a saját számláimat sem tudom kifizetni, velem ki jótékonykodnak? De ilyenkor mindig nagyon szégyelltem magam, s a következőt már elvállaltam. De ha már Liszt Ferencet említettük: ő Magyarországon csak jótékonysági koncerteket adott, és tanítványaitól soha nem fogadott el pénzt.
Egy felmérést említek, amely a zenehallgatási szokások és a szellemi frissesség összefüggését vizsgálta. Amerikai kutatók arra jutottak, hogy akik komolyzenét hallgatnak slágerzene helyett, azoknak sokkal frissebb a gondolkodásuk, gyorsabb az észjárásuk.
- Ha az ember zenével kel, fekszik, az különleges életmód. Én rendszeresen álmodom is a színpaddal, általában azt, hogy belöknek az emberek elé, és olyan darabot kell előadnom, amiről fogalmam sincs. Teljesen átizzadva ébredek ilyenkor. De megálmodtam már zenei gyakorlatokat is tanítványaim számára. Én már tizenhét éves korom óta ezzel foglalkozom. Minden reggel azzal kelek, hogy a hangszalagom könnyedén megszólal-e, működik-e a rezonanciám? Ha a zöngém rendben van, már tudom, hogy tudok tisztességesen dolgozni azon a napon. A koncertre úgy készülök, mint a sportoló a mérkőzésre. Begyúrom magamat, átgyakorlom a műveket, majd próba, pihenés, és jöhet a koncert. Az énekes más, mint a hangszeres zenész, mert az énekes hangszere a saját hangja, a saját teste, amire nagyon kell vigyáznia, és nagyon koncentráltan kell összhangban lennie önmagával és a hangadásával. Nem iszom túl meleget, túl hideget, szénsavasat. Nem dohányzom, a testemet karban kell tartanom. Arra kell ügyelni, hogy az ember torka, nyálkahártyája jó állapotban legyen. A kondíció is fontos, a balesetemig futottam, tornáztam, most maradt a torna és bízom abban, hogy majd a kerékpározás segít kondícióban maradni. Egy másfél-kétórás előadás után persze még jól érzem magam, de másnap úgy kelek, mint akin átment a tank... Mi nem egy, hanem két-két és fél oktávon belül éneklünk, ez egy őrült fizikai munka.
Közben megérkezik a vacsora. Élvezettel nekilát, dicséri az ízesítést. Majd befejezi az előző gondolatot:
- Az éneklés nemcsak életmód, hanem komoly szolgálat, ennek szellemében kell élni. Mostanában a népdal-repertoáromat bővítem. Sikerült megszereznem Bodza Klára gyűjtését is a klasszikus Kodály-Bartók példatár és Volly István gyűjtése mellé. Olyan népdalokra vadászom, amelyeket ritkán lehet hallani és mívesen, szépen lehet énekelni. Olyan gyönyörűek, hogy az ember szinte sírva fakad. A népdalokat én a saját hangomon, vagyis klasszikus módon éneklem, ahogy például Kodály vagy Farkas Ferenc feldolgozta őket. Tehát nem autentikus módon.
A nagy francia énekesnő egy portréfilmjéből idézek. Edith Piaftól megkérdezték, hogy mit tenne, ha elveszítené a hangját. Ő azt válaszolta, öngyilkos lenne. Ön mit tenne ebben az esetben? - kérdem.
- Valószínű tanítanék tovább, legalábbis megtartanám azokat, akikkel már dolgoztam, hiszen velük már egy nyelvet beszélünk. De nehezen tudnám elképzelni az életemet éneklés nélkül. A színpadi jelenlét életem része, elképzelhető, hogy prózai szerepet is vállalnék, de oly sok munka nélkül kínlódó színész barátom, barátnőm van, hogy nem venném el senki elől a kenyeret. Bessenyei Feri bácsi mondta nekem egyszer, hogy ebből a szakmából kiszállni nem lehet, csak kihalni. Én úgy gondolom, hogy amíg a Jóisten engedi, dolgozni fogok. Természetesen tudom, hogy az éneklésnek fizikailag van határa, de Mirella Freni, aki egy csodálatos hangú, nagyszerű énekesnő volt, hetvenévesen még premiert énekelt. Találtak neki olyan művet, amelyben az ő korában, az ő minősége nem szenvedett csorbát. Olaszországban másképp működnek a dolgok, felépítenek valakinek egy produkciót, abból egy évig élhet. Magyarországon nem így van. Nem panaszkodom, hiszen engem hívnak, csurran-cseppen. De ezek nem rendszeresek. Nagy megtiszteltetés és öröm ért nemrég, mert a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetést kaptam ez év március 15-én.
Majd szóba kerül a művészek helyzete a mai Magyarországon.
- Egy művész általában akkor érzi jól magát, ha feladata van, és tudja, mikor kell kiállni a közönség elé. Ha ez nincs, akkor vége van, mert ez az élete. Az, hogy munka legyen - ezt persze idézőjelben mondom, mert ez számunkra nem munka, hanem boldogságos feladat - fontos, mert a koncertekre felhozza az ember a lelkét és fizikai energiáit. A cél, hogy adni tudjon. Ha ez sikerül, a közönséget is fel tudja emelni lelkileg. De manapság, amikor a kollégákkal beszélek, azt kell hallanom, hogy mindenki nehézségekkel küzd.
Arról is beszél, hogy egy jó énekesnek tisztán, érhetően kell tudnia kommunikálnia is. A nyelvet jól kell ismernie, választékosan kell fogalmaznia.
- Nálam az oktatás része, hogy verset is kell mondania a növendékeimnek. Magam pedig azokon a fellépéseimen, amikor nincs mellettem zenei kíséret, vers és dal váltja egymást. Ugyanis vannak dolgok, amelyeket csak elénekelni lehet és vannak, amelyekről meg szólni kell. Sokan csodálkoznak azon, hogy egyes énekeseknek a beszédhangjuk egészen más, mint az énekhangjuk. Ez természetes, hiszen másutt képződik a beszédhang, mint az énekhang. De hozzáteszem, hogy egy jó előadó művésznek jó helyen kell képeznie a beszédhangját is, mert az a kifejezőeszköze. Az én repertoáromban elég sok vers van, de jó néhány dolgot szeretnék még megtanulni, melyhez nyugodt időszakok kellenek...
Szokványos kérdéssel zárom a beszélgetést: pályafutásának melyek a legemlékezetesebb sikerei?
- Még a pályám elején Verdi Lombardok című operájának női főszerepével léptünk fel Drezdában, a Magyar Állami Operaház vendégszereplésében. Az előadás olyan szépen sikerült, hogy tizenhétszer tapsoltak ki az előadás után a függöny elé. A másik: Japánban a Bécsi Volksoperrel léptem fel, Lehár Ferenc A víg özvegyét adtuk elő. A Vilja-dal után nem tudtuk folytatni az előadást, mert háromszor kellett megismételni, harmadjára már magyarul énekeltem, nem németül. Az előadás végén állva tomboltak, hajolgattam japán módra a közönség előtt, átestem a súgólyukon, de nem lett bajom. A koncert után rengeteg aláírást kellett adnom. A harmadik: Feldebrőn adventi koncertet énekeltem. Utána a fogadáson a szervező hölgy elmesélte, hogy két kamaszgyerekét invitálta a koncertre. A lány ráállt, de a rocker fiú nem akart jönni. Azzal sikerült megnyernie őt, hogy ha nem tetszik, elmehet. A végén megköszönte az anyjának, hogy ott lehetett a koncertemen.
.
Forrás: ***VN*Hétvége***
.
