Merev szárnyú hajót avattak Balatonkenesén
.
Soponyai Géza hajóépítő mester Fekete László mérnök közös munkája nyomán fejlesztett merev szárnyú világszabadalmaztatott Avatar nevű hajót mutatták be a balatonkenesei Marina Port kikötőben.
.
.
A Soponyai Géza hajóskapitány és Fekete László mérnök nevével fémjelzett, és az Infiniti prémium autók gyártója által támogatott világszabadalom egyedülálló látvánnyal örvendeztette meg a Balatonon kíváncsiskodókat. Az Avatar nevű versenyhajó árbocán ugyanis nem a hagyományos vitorla, hanem a repülőgépekéhez hasonló merev szárny díszelgett. A szárny előnye, hogy olyan nagy húzóerőt fejt ki, ami a hajó kiemelkedő gyorsulásához vezet. A merev-szárnyakat eddig árboccal egybeépítve készítették, ami megnehezítette a tárolást és rendkívül költségessé tette a technológiát. A zseniális magyar ötlet a világon először küszöböli ki ezeket a hátrányokat. A szárny teljesen összecsukható, nem kell daruval nehézkesen ki-be emelni.
Az új fejlesztésű szárnyat a Nautic 12 Racer típusú Media Contact Avatar versenyhajóra szerelték fel. A szárazföldi próbákat követően májusban teszik vízre a Balatonon, ahol látványa azonnal felkelti majd mindenki figyelmét. A szárny 19 méter magasra emelkedik, összecsukva pedig 3 méteres. A teljes szélessége 4 méter 80 centi, súlya a karbonszálas technológiának köszönhetően csupán 150 kilogramm. 14 db 1 méter 20 centis szelvényből áll, ez teszi lehetővé az összecsukhatóságot és a precíz beállítást. Felületét szupererős műanyag fólia borítja.
.
.