Domján Edit - Szécsi Pál - Bús szívből énekelni édesen ...

.

Könnyes arcú reggelek ébresztik a fákat,
Nehéz álomtól ittasan pislognak a házak.
Görnyedt hátú emberek sietnek a szélben,
Fáradt szemük már az úton,
Emlékeik még az éjben.

.

És peregnek a nappalok,
A könyörtelen percek rabja vagy.
Előtted az ismeretlen.
Maradnál, de nincsen hol maradj.

.

Ha pecekig nem bánt senki,
Már az is öröm.
A gyűlölet sivatagában
Oázis a közöny.

.

.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz. És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz. Nevetek, ha mondják nevetek, ha kell mindenen Nevetek, de közben könnyezem. Dalolok a máról, dalolom, hogy nincs fájdalom Dalolom, de máshogy gondolom. Szívemben hordom rejtve csendesen bánatom, bánatom. Ó meddig büntet még az életem, nem tudom, nem tudom. Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én, Valahol még vár egy kis remény. Dalolok a fényről, dalolom, hogy ez kell nekem, Dalolom, s tán lassan elhiszem. Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én, Valahol még vár egy kis remény! Dalolok a fényről, dalolom, hogy ez kell nekem Dalolom, s tán lassan elhiszem. Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz. És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

................

.