A csukott ablakon a telehold beragyog,
Sárguló levél a szélben vadul kavarog.
Bukdácsolva száll fel- alá, tán tréfálkozik
Halloween, fütyülő szélben egyensúlyozik.
Eljött volna a borzalmak zord éjszakája?
Reszketve landolt az erkély rideg vasára.
Hasonlókról néha a Levéltata mesélt.
De akkor még nem tudták mi az a Halloween.
Sokat megért; látta amint a bölcs Salamon
Ködlámpása világított a vár ablakon.
Papírra veté az irodalom gyöngyszemét,
Lúdtollal karcolá az Énekek énekét.
Látta Mátyás királyt és a sok- sok Corvinát,
Lelkében derűs nyomot hagyott a reneszánsz.
Nem hiszem, hogy e kelta eredetű napot
Átvették volna, mit Amerika ránk hagyott.
Akár a matrica ránk ragadt minden nagyon,
Bálintból Valentin lett egy szerelmes napon.
Már rozsda színüre váltott a rab falevél,
Ez már nem tréfa, értem jön ma Halloween.
Jöjj! Trézike, nézd az emberek milyen buták,
Szólt le Szélike, közben dobott egy figurát.
Maskarásan hívják maguk ellen a sorsot,
Tökfejjel törnek egymás orra alá borsot.
Lepedős alakok szellemeket idéznek,
Sötét temetőkben gonosz lelkek kísértnek.
Nézd! Amott Faludi lelke nyugtalan bolyong,
Várja, mit nem kapott temetésén egykoron.
Mezítelen párokra vár bokrok tövében,
Ez tenne koronát élete értelmének.
Jajj, Szélike magasan jársz, túl sokat beszélsz!
Engem leköt a dér, nem kell nekünk Halloween!
Átélem, hogy szenvedhet Trézike a fagyban,
Talán még az angol kiejtéssel is baj van.
Kilépek hozzá halkan, szállj tova a széllel!
Lelke hálát rebeg, bíztatom a seprűvel.
Őszi széllel magasra száll, még letekint
S zizegve szól: nem kell nekünk Halloween!
Nem kell nekünk Halloween! Csak egyetlen napon,
Mikor a tréfát űbereli a borzalom.
Biccent, megemeli kalapját a holdsugár,
Csakis azon az egyetlen éjszakán.