Az ördögbe is, már megint esik, a fene enné meg!
Mit lehet ilyenkor tenni, mikor a megrendelők nem toporognak az ajtóban?
Nézek ki a konténer ablakán, de sajnos nagyon be van borulva. Úgy néz ki, hogy a mai napnak befellegzett. Csomagolhatok délben, iszkiri haza.
.
.
Még szerencse, hogy otthonról hoztam olvasni valót.
A megyei napilap címoldalán a szokásos rövid jegyzet annyira megtetszett, hogy már határoztam is.
No ez az, ez a sztori fog bekerülni mai blogbejegyzésembe egy saját képpel felturbózva:
| Jó reggelt, | |||
| ..................... | Vas megye! |
| ....... |
Saját kép - óra a konyhában | .. | A nőknek én mindig megadtam a kellő tiszteletet. Mindig - nézett mélyen a buszon vele szemben ülő férfi szemébe. Az nem szólt semmit, várta, mit akar tőle ez az ember. - Hogy hova jutott ez a világ? - folytatta. - A minap felhívtam a pontos időt. Mielőtt azonban illően köszöntöttem és bemutatkoztam volna, a hölgy egyből rávágta, hogy tizenkét óra, húsz perc, harminc másodperc. Se köszönés, se bemutatkozás. Gondoltam, azért én maradok a jómodornál, és megköszöntem a kedvességét. Erre meg azt mondta: tizenkét óra, húsz perc, negyven másodperc. Ezek a mai idők. Burkon László . |
