.

 "Magát az upaniṣad szót kétféleképpen szokták értelmezni: vagy mint „leülés [a mester mellé]”, vagy mint „melléhelyezés”, vagyis kapcsolatok, megfelelések feltárása a makrokozmosz és a mikrokozmosz alkotóelemei között."

.

"Uddálaka Áruni így szólt fiához, Svétakétuhoz:

— Kedvesem, halld meg tőlem, mi az álom.

Amikor arról van szó, hogy az ember alszik, olyankor a Létezővel egyesül, kedvesem; bemegy önmagába. Ezért mondják, hogy alszik (szvapiti), mert bement önmagába (szvam apíta).

Mint a zsinórral kikötött madár erre-arra röpköd, majd nem találva más támaszt, letelepedik oda, ahová kikötötték, ugyanúgy a gondolat is erre-arra röpköd, majd nem találva más támaszt, letelepedik a lélegzetbe; mert a gondolat a lélegzethez van kötve, kedvesem. ..."

.

Śvetaketu történetét Szabó Lőrinc is versbe foglalta:

Szabó Lőrinc: „Ez Vagy Te!”

Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se

   sírok már érte:

nem olyan fontos dolog a halálom.

Semmi sem vész el ezen a világon,

egy a lélek és ezer a ruhája

s a valóság csak ez a könnyü pára.

   Ne sirass, Szvétakétu!

Száz virégból hordják össze a méhek

   a drága mézet,

száz illatot és száz színt elkevernek,

így találják meg sokakban az egyet:

egy a valóság, s ezer a ruhája,

a lélek az egy, ez a könnyü pára,

   hiszed-e, Szvétakétu?

Folyamok futnak keletnek, nyugatnak,

   és megnyugodnak;

melyik melyik volt, nem tudja a tenger.

Én is megteltem már az örök eggyel:

egy az anyag s minden más csak ruhája,

lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,

   érzed-e, Szvétakétu?

Vágd meg a fügét! Mi van benne? Csak mag?

   Vágd szét a magvat!

Mit látsz? Semmit? — Ez a semmi a magban,

ez nő meg fává, ez a láthatatlan:

ez a lélek, a mindenség csirája,

ez a valóság, ez a könnyü pára,

   tudod-e Szvétakétu?

Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,

   de ott az íze;

mindenen átcsap az örök lehellet:

az isten él, az isten A Te Lelked:

ez a valóság, melynek nincs halála,

ez a mindenség, ez a könnyü pára:

   Ez Vagy Te, Szvétakétu!

.