.
Az evés-ivás régi magyar hagyomány még akkor is, ha ma már egyáltalán nem ez jellemző ránk. A jóízű, bő esetenként túlzásba hajló étkezésnek a magyar irodalomban is megtalálni a nyomait.
.
Mielőtt megvádolnának, hogy kiforgatom a Szózat magasztos szavait: maga Arany János írta át Vörösmarty költeményét 1880 körül. Bárki elolvashatja a kritikai kiadás hatodik kötetében, "Forgácsok, tréfák" fejezetcím alatt: "Hasadnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar! / Bölcsődtül kezdve sírodig / Ezt ápold, ezt takard. / A nagy világon ekivűl / Nincs más, amit mivelj: / Áldjon vagy verjen sors keze, / Itt enned, innod kell". Arany nem Vörösmartyt parodizálja, sokkal inkább a kiegyezés utáni dáridózó-zabáló magyarkodást állítja pellengérre. Ugyanolyan travesztia ez, mint Tóth Árpád híres Petőfi átirata: "Egy gondolat bánt engemet, lóverseny nélkül halni meg!".
A magyar "gyomorirodalom" alappillére Móricz Zsigmond novellája. A Tragédiában Kis János a gazdag Sarudyt akarja "kienni a vagyonábul", de korpaciberéhez szokott gyenge gyomra felmondja a szolgálatot a zsíros ételtől. A napszámos megfullad a töltött káposztától. Különös módon ugyanettől az ételtől hal szörnyet Móra Ferenc hőse, Kerékgyártó Sámuel is. Ki gondolná, hogy a töltött káposzta a magyar gasztroirodalom "sorozatgyilkosa".
Magyar ember addig eszik, míg a koporsóba teszik - tartja a mondás. De ez sem teljesen igaz, hiszen más nagyevőknek kutya bajuk. Tersánszky Józsi Jenő ideiglenes díjnoka Repetánszky, vagy Krúdy telhetetlen bendőjű Szűcs Pátrija, a nagy étvágyú ember, aki mindenből dupla porciót kért, Kosztolányi haspók urasága inkább a kedélyes táblabírók, a vidéki Falstaffok sorába tartozik. Szerintük a magyar ember ismeri a mértéket: addig eszik, amíg elfárad. Elvégre nem lóverseny ez, hanem a has "Ezeregyéjszakája".
.
"Magyar ember addig eszik, míg a koporsóba teszik". A keszeg embernek régen nem volt tekintélye
.
Az ínyenc alaptípusa pedig nem Brillat-Savarin, vagy más nyápic francia, hanem Szindbád, a hajós. Egy nemzet bámulta dermedt tekintettel, ahogy Latinovits Zoltán megrendeli a velős koncot, majd a szalvétát a bal kezére csavarja, s jobbjával a bal karjára csap, hogy a csont kiadja tartalmát. Cupp! Amikor a velő kicsusszant a csontból, egy ország sóhajtott fel megkönnyebbülten. Krúdy egyik másik hőse (Ilondai úr) már javában eszegette nő ismerőseit. "Ma Szekond Irmát esszük meg" - mondta a meghökkent vendéglősnek az Előhang egy kispörkölthöz tárcanovellában. És Irma nagysádot malacpörkölt formájában fogyasztotta el. Ez volt az első olyan magyar "gyomornovella", amelyben megettek egy komplett nőszemélyt. "Igen, igen, volt valami fűszere szegény Irmának, amit malacpörköltben szokott érezni az ember. Kis csontjai voltak, de csak térdig volt karcsú a lába, mert azután már a zsírok és húsok következtek. Így derékban is karcsú volt, mert gyenge, hajlékony bordáit nagyon jól tudta idomítani, de vállán és mellén felduzzadtak a húsocskák, ez ellen nem lehetett mit sem kitalálni. Szeretném tehát, ha a csontosabb darabokat válogatná ki részemre a pörköltből, vendéglős úr".
Van valami közös főzésben és halálban. Tudta ezt a nagybeteg Petri György is, amikor legkésőbbi költeményeiben a kettőt összekeverte: "Mint ínyenc a húsos cubákokat, csontig lerágom végnapjaimat". Elvégre ő "emberszakács" volna, aki a szakácskönyvén dolgozik, ahol az "emberi fertő" a marhafartőre rímel, és a versírás összekeveredik a zsigeri funkciókkal.
A magyar főzésirodalomnak se vége, se hossza. Tersánszky Józsi Jenő hőse, a toprongyos, szerencsétlen Gazsi egész életében egy jó nyúlpaprikásra vágyakozik, ám amikor álma végre teljesülne, megsajnálja a tapsifülest. Sőt, a nyuszit Paprikásnak kereszteli, s bűvészmutatványokra tanítja. Így lesz a nyúlpaprikásból tudós nyúl.
Zilahy Lajos a francia pacal rejtelmeiről, Szini Gyula Beethoven lakomáiról, Jékely Zoltán majoránnával és szerecsendióval ízesített olasz pacsirtavacsoráról, Simonffy András az igazi lecsóról ír. Hamvas Béla szerint a világ egyik legtökéletesebb étele a rántottleves. Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve.
Shelley és Byron (brit költők) imádták a reszelt szerecsendióval megszórt vajas kenyeret, az itáliai Tasso a cukrozott salátát, Jékely Zoltán a majoránnás pacsirtasültet, Zelk Zoltán a káposztás cvekedlit, Arany közzéteszi a marczafánk receptjét, Bródy Sándortól megtanulhatjuk a "zsírra pörkölés" tudományát, Molnár Ferenctől a rétestészta rejtelmeit, s akkor még meg sem említettük Balatoni Kálmán evőbajnokot, Vendelint a pincért az egész magyar kulináris panoptikum más figuráit.
Berda József eposzi magaslatokba emelt egy-egy jobb falatot. Az újpesti Villon, a "haspókok védőszentje" ódát írt a birka-, és csülök pörkölthöz, a töltött káposztához, az illatos-ízes húsleveshez, szabályos dührohamot kapott a lelketlen, hanyag hentesek láttán, akik "hullaszagú" avas töpörtyűt kínáltak. Berda kedvence a kövér pörkölt volt, ami négyféle húsból (sertés, birka, liba, ökör) készült, négyféle borban külön-külön párolva, majd összeforralva. Számára az étel nem tárgya a költeménynek, hanem maga a költemény.
Van valami közös főzésben és halálban. Tudta ezt Petri György is: "Vesd meg az erkölcsi fertőt / végy egy kiló marhafartőt, / ne hallgass talk-show zöldséget, / végy két kiló leveszöldséget, / soha ne váltsál párt-színt, / inkább végy még egy szép darab hátszínt". Petri verses szakácskönyvet akart írni, amiben minden a helyére kerül. "És a legvégén, talán jóllehet tétován, mint egy pongyolán kimért sütemény összeáll egy félig rántotta, félig kocsonyaszerű halál".
A tűzhely füstje József Attilát is megcsapta. Tudjuk, hogy a Párizsból a nővérének írt levélben azt kéri, küldjön neki csomagban Jolán-bablevest csipetkével és kolbászreszelékkel. Többnyire írótársai hívták meg ebédre. A Japán kávéházban gombás pontyra, az újpesti Vágner vendéglőben (éppen Berda József) pörköltre. A gyomor örömei nem nagyon izgatták. Ezért meglepő Kínálgató című verse, amit a nővére vacsorájára írt 1930-ban. Íme néhány konyhai rigmus: Csigaleves: "E levestől mennek falnak, / Kik belőle sokat falnak!" Halmajonéz: "Majonézből bármi kevés, / Harmadnapos hideglelés". Feketekávé: "A fekete török átok, De hát úgyis megisszátok".
A régi magyar életben keszeg ember nem lehetett alispán - mondja Krúdy. Kár volt világra jönnie. A papok körében kerek cipóhasak divatoztak, az ügyvédek hegyes pocakkal jártak, a kormánypártiak potrohot eresztettek, az ellenzék bendőt nevelt. Derékban még a költők is megszélesedtek, mint Arany János, vagy Vörösmarty Mihály. Ady Endre is vállas lett hasban, pedig ő a Három Hollóban legföljebb egy kis zaftos virslit, vagy hagymás heringet küldött a bor után. Ki hitte volna el Móricz Zsigmondnak, hogy a töltött káposztába bele lehet pusztulni, ha kákabélű ember? Irodalmi közhely, hogy a girhes költő jobb poéta.
Vinkó József
.
Forrás: ***VasNépe***
