Megadott szavak - szén, hintázik, szél | |||
Lenézek a pincébe, feljön a szén. Benéz a sparheltbe, kint fütyül a szél. Az ajtón még hintázik, majd beröppen, Dobja a ruháit, majd vörösbe szökken. | |||
Joepapes |
.
.
.
Megadott szavak - szén, hintázik, szél | |||
Lenézek a pincébe, feljön a szén. Benéz a sparheltbe, kint fütyül a szél. Az ajtón még hintázik, majd beröppen, Dobja a ruháit, majd vörösbe szökken. | |||
Joepapes |
.
.
.
Most hallom a tévében, ByeAlex repülőre ült, hogy elutazzon Malmőbe az Eurovíziós Dalfesztivál helyszínére, ahol színre fog lépni.
Most jutott eszembe, hogy nem is akármilyen dallal fog tündökölni, hanem olyannal, melynek füttyös, sikamlós effektjét már több évtizeddel ezelőtt Máté Péter felhasználta az "Tépett levél" című dalában. Máté Péter talán egy kicsit szerényebben, lágyabban vitte be az effektet, inkább az énekre helyezve a hangsúlyt, ellenben ByeAlex ezt a effektet felturbózva tette be a Kedvesembe, így válhatott dörmögő énekhanja ellenére fülbemászóvá a szerzeménye.
Máté Péter dalát a Katolikus Rádió adásában hallottam, Csiba Lajos könnyűzenei válogatásában. A dal első harmadában tisztában voltam vele, hogy ByeAlex a nagy elődtől koppint(ha)ott némi alapot az (el)ismertségéhez. Persze lehetne példákat hozni, hogy mások is utánoztak, esetleg az Edda is használhatott hasonló trükköket, de ez a fesztiválos dal simlisen mutyizósra sikeredett.
Ez csak az én meglátásom. Amennyiben más nem így gondolja, attól elnézést kérek. Azért mindenképpen drukkolok a dalnak, remélem, hogy sok szavazatot kap majd a nézőktől, mint itthon a válogatáson. Nem lepődnék meg azon sem, ha dobogós helyen végezne a Kedvesem ... kedvesem ... kedvesem.
.
.
.
.
.
Ez pedig a Kedvesem, összehasonlításképpen
.
Atyaég!!!
.
Hogy szalad az idő! Ismét blogszületésnapom van!
.
.
.
.
.
.
Minap a Zeneszöveg.hu hírlevele többféle zenei programra is felhívta a figyelmemet. Például a Pannónia Fesztivál programjai a hónap közepétől Szántódpusztán tekinthetők meg, míg a hónap vége felé a Hegyalja Fesztivál (Rakamaz-Tokaj) várja a szórakozni és kikapcsolódni vágyó közönséget.
.
. | Május 10. 20:00 – Zeneszöveg.hu bemutatja: Tátrai Band@Barba Negra Most újra itt van a nagy csapat, május 10-én a Barba Negra Music Clubban ad nagyszabású koncertet a Tátrai Band! Az említett három „főhős” mellett hét nagyszerű zenésztárs szólaltatja meg a jól ismert dalokat – érdekesség, hogy köztük lesz a Dublinból erre az alkalomra visszatérő Jamie Winchester. Vendégzenekar: Üzletembers. | ||
.
Egy fontos hírről is értesültem, az idei év nagy visszatérője lehet legújabb klipjével a 20. évét jubiláló Hip Hop Boyz zenekar. A zenekar frontembere Real Action (Szűcs Zoltán) az Attraction árnyjáték színtársulatával nemrég nagy sikert aratott Londonban egy tehetségkutató műsorban.
Aki nem ismerné őket, itt egy régebbi videóklip a Hip Hop Boyztól:
.
.
.
*******************************
.
Az USA-ban már 5 állami dance rádió is rotációban játssza a Hip Hop Boyz - "This is my home" című dalát.
Jelenleg a videó már túl van a 158000-es megtekintésen.
.
.
The brand new track from HHBz (formerly know as Hip Hop Boyz)
Music: Levente Egry
Lyrics: Johnny K. Palmer
.
.... | I can see it in your eyes I can hear it in your voice In my heart I feel it's right I'm so glad I made the choice And I don't know where I would be If you'd never brought me home Now I know where I belong I'll never be alone Yeah this is my home Get with the game I got my hands in the air You know you want me to stay I like the way that you play Eh DJ turn base up louder We gotta wake that crowd up Hands up side to side uh See their faces light up Oh and it feels so right I'm gonna be doin' this all night Oh and it feels so good I'm gonna do this do this Oh and it feels so right I'm gonna be doin this all night Put it up if you like that sound Hands in the air get down I can see it in your eyes I can hear it in your voice In my heart I feel it's right I'm so glad I made the choice And I don't know where I would be if you'd never brought me home Now I know where I belong I'll never be alone So keep on pushin' and pushin' We never stoppin' we rockin' We always lookin' lookin' If there's a party that's hoppin' We on them laser light Livin' for the crazy nights Yeah this track is crazy hype Light that fuse dynamite Oh and it feels so right I'm gonna be doin this all night Oh and it feels so good I'm gonna do this do this Oh and it feels so right I'm gonna be doin this all night Put it up if you like that sound Hands in the air get down Feeling so right let it go tonight I'll take you for a ride You know we can take it Home tonight take it home tonight Let it go tonight take me home tonight So let it go well take it slow well Dance through the night So let it go just lose control We'll be alright And I don't know where I would be If you'd never brought me home Now I know where I belong I'll never be alone | . | Az alábbiakat a Hip Hop Boyz együttes facebook oldaláról hoztam: . Egy hét alatt túl a 100.000 megtekintésen. Egy kis matek mindenkinek :) .
|
................................................... |
Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába,
anyák napja hajnalára,
illatosan!
.
Sajnos ezt a csokor orgonát, élőben nem tudtam átadni édesanyámnak. Mint minden évben, most is a sírján helyeztem el a temetőben.
.
*******************************
.
Lord: Anyám
.
Gyermekkorom hajnalán:
sokszor virrasztott anyám,
ezért hálás vagyok én.
Szegény sok mindent megélt,
gyakran szívével mesélt,
ma is ő ad még reményt.
Mikor jött az éjszaka,
megérintett szép szava.
Vigyázta az életem
szeretett, mint senki sem,
Vele gyakran álmodom.
Mindig büszke volt reám,
ilyen volt az én anyám,
elfeledni nem fogom.
Mikor jött az éjszaka,
megérintett szép szava.
Refrén:
Kérve kérem, mikor fáj az életem,
igaz szívvel segítsen nekem!
Kérve kérem, biztasson ha kell,
hívjon a szava!
.
Zeneszöveg: Balogh József tanár úr
.
.
Bergendy - Mindig ugyanúgy
.
.
.
Bergendy Zenekar: Mindig ugyanúgy
/Dalszöveg/
.
1. Ha a Hold feljön az égre, még egy napnak vége,
A vén folyó is újra ezüstre cseréli minden aranyát.
2. Lassan sétálok a parton, fejemet lehajtom,
Álmodom a csendet, nem hallom a város tompa moraját.
R. Elfeledem majd, hogy zajos a világ,
Elfeledem majd a hétköznapok búját, bánatát.
3. Ha a Hold fenn van az égen, elfeledem majd,
hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul minden ugyanúgy, mindig ugyanúgy.
R., 3., R., 3.
||: Mindig ugyanúgy. :||
||: Mindig ugyanúgy. :||
||: Mindig ugyanúgy. :||
||: Mindig ugyanúgy. :||
A Google május 1.-re készített logója.
.
.
.
.
.
Zengjen a dalunk, pajtás,
Fákon újul a hajtás,
Fogadjuk a tavaszt dallal!
Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet!
Népek tavasza, téged
Hív ez a vidám ének
Béke legyen a világon
Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet!
.
A párttal, a néppel ...
.
Munkásmozgalmi dal (Csapás a múltból)
.
A párttal, a néppel egy az utunk
.
A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.
Széttörte népe láncát, elmúlt idők homályát,
Ifjúi vére árán annyi vértanú.
Kövesd a példát, a párt szavát,
És győzni fogsz, te büszke ifjúság!
A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.
Hajnali friss erőben éled a hegytető fenn,
Most van csak zsendülőben népünk tavasza.
Országunk békéjét védi már
S apái mellett küzd az ifjúság.
A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.
A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.
Hajnali friss erőben éled a hegytető fenn,
Most van csak zsendülőben népünk tavasza.
Országunk békéjét védi már
S apái mellett küzd az ifjúság.
A párttal, a néppel egy az utunk,
A jelszavunk munka és béke.
Mi kommunista szívvel indulunk,
És bennünk a népünk reménye.
.
DIVSZ INDULÓ
.
.
.
Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk,
Egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk.
Bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája,
Küzdő korunknak új nemzedéke mind itt halad velünk
Földön, égen zeng az új dal: Ifjúság! Ifjúság! Ifjúság!
Milliónyi szív dobogja ritmusát, ritmusát, ritmusát.
Nincs oly erő, mely legyőzné, ki a népért küzd,
És dalolja a jövőnek himnuszát: Ifjúság! Ifjúság!
Tegnap tankok robogtak, harcok szülték az egység dalát
Vére omlott ki soknak, ki ügyünkért kiállt, hű barát
Gyertek mind háborúba, ránk vár a harc és a munka
Egy szebb világot épít kezünk ma, föl tettre, dalra hát!
Földön, égen zeng az új dal: Ifjúság! Ifjúság! Ifjúság!
Milliónyi szív dobogja ritmusát, ritmusát, ritmusát.
Nincs oly erő, mely legyőzné, ki a népért küzd,
És dalolja a jövőnek himnuszát: Ifjúság! Ifjúság!
Szíveink dobbanása visz világgá egy új eskü-szót
Boldog föld népe lássa, tartsa vállon a tűzlobogót
Gyilkos, új háborúra hív a föld népe újra
Ifjú sereg, te védd meg a békét, s űzd el a támadót!
Földön, égen zeng az új dal: Ifjúság! Ifjúság! Ifjúság!
Milliónyi szív dobogja ritmusát, ritmusát, ritmusát.
Nincs oly erő, mely legyőzné, ki a népért küzd,
És dalolja a jövőnek himnuszát: Ifjúság! Ifjúság!
.
Sej a mi lobogónkat ...
.
.
A számítógépem helye annyira üresnek tûnt, hogy elviselhetetlenné vált számomra, ezért leemeltem a szekrény tetején rostokoló Partner rádiómat hiánypótlásaként. A több mint tíz éve hallgatag rádióvevõ bekapcsolás után egybõl ráhangolódott a Dankórádió kívánságmûsorára. Jó hangulatban telt a délutánom. Egy dalt megemlítenék ami nagyon tetszett Puskás Öcsi bácsi, a híres focista énekelte a "Nótáskedvû volt az apám" című nótát. Nagy élmény volt.
.
.
.
.
Puskás Öcsi - Nótáskedvű volt az apám - My father was with sinsing mood
.
......... | Nótás kedvű volt az apám, A szívemet bánat járja, .
S mi lett a sok nóta vége,
| My father was with sinsing mood, He had a lot of fun during many night. He didn't sorry the day for it, He kept two of-three of together. But he doubled even it, If my mother unbraided him, If the Gypsy was playing badly, He cut into the double-bass. . My father is with singing mood, Ow, but you don't sing once already. A grief roams my heart, An-an old melody of his. And what was the end of many melodies, He was taken out into the cemetery. Songful lip birdie, Fly to my father grave! . And what was the end of many melodies, He was taken out into the cemetery. Songful lip birdie, Fly to my father grave!
| |
.