.
.
Karinthy Frigyes: Pitypang
 | .. | Kezed felé Kezed, hajad felé Kezed, hajad, szemed felé Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé Mit kapkodok?! - mindegyre kérded, Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán - Mért nem szeliden simogatva Ahogy szokás, ahogy mások teszik, Miért kapkodva, csillogó szemekkel És mit nevetek hozzá - szemtelenség! Ilyen csunyán, fülsértő élesen! Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz! Pitypang, ne hagyj itt, Inkább megmondom Megmondom - várj, füledbe súgom, Hajtsd félre azt a tincset. Kezed felé Kezed, hajad felé Kezed, hajad, szemed felé Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé Mi kapkod így - hát mégse jut eszedbe? Mi kapkod így - még mindig nem tudod? Pedig ily bosszús arccal Próbálod elhárítani akkor is Hajad, szemed, szoknyád lefogva. Porzód felé Porzód, bibéd felé Porzód, bibéd, szárad felé Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé Mi kapkod így, pitypang? - A szél! A szél, a szél, a szemtelen bolond szél Vígan visitva bosszúságodon. Pitypang, mi lesz? Ez még csak a szellő Ez még csak kapkod és fütyörész De én még nem is beszéltem neked a családomról. Hallod-e, hé! Füttyös Zivatar Úr volt az apám - anyám az a hires arkanzaszi Tájfun Tölcséres vihar a sógorom - Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan - alélva Felhőbefúró forgószél tetején? Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre. |
.
.
