Már a Beatles előtt gitározott, aztán szöveget írt az Omegának
.
Mondják, a körmendi Berki vendéglő roston harcsájának nincs párja, iIllő hát kipróbálni, mosolyog vendégünk. Tél van, de mégis csipetnyi tavasznak örülhetünk, úgy ragyog a nap. Sülyi Péter, az Omega egykori szövegírója akár ihletet is kaphatna.
2011. január. 09. vasárnap | Szerző: Kozma Gábor .
Most tél van és csend és hó és kényszerpihenő. Fennállása óta először zárjuk be hosszabb időre az őrségi Teleházat Őriszentpéteren. Így hozták a körülmények , mondja a Randevú vendége, Sülyi Péter. Az utófinanszírozó pályázatról, a várva várt utalásról, amire öt hónap is kevés volt, beszélne, de a mondatot a mobil csörgése szakítja meg. Munkatársa, Mónika keresi az intézményből. A leállás mindenkinek újdonság, tegyük hozzá: szomorú újdonság. Vendégünk eddigi pályája rendkívül változatos. Sok mindent kipróbált az egykori fővárosi ifjú, hogy aztán hosszú éveken át az Omega együttesnek szerezzen örökérvényű dalszövegeket. A Magyar Televízióban filmeket készített, nemzetközi díjakat nyert. Dalokat írt, színházat csinált, fesztivált szervezett, újságot, rádiót alapított és működtetett. Neve jól csengővé vált a minőségi kultúra köreiben. Az elmúlt másfél évtizedben számtalan művészeti akcióit indított el az Őrségben, amelyekből néhány fogalommá vált. A Virágzás Napjai, vagy a Hétrétország, a szerek és porták fesztiválja, beépült az ország szellemi vérkeringésébe.
De vessünk egy pillantást a múltra, ajánlom, miközben rendelünk. Levest és halételt, ahogy ünnepek előtt illő.
Augusztusban, az Oroszlán jegyében születtem, a múlt század kellős közepén, az úgynevezett nagy generáció kifutó évjáratában . A hetedik kerületben voltam gyerek, ez ott van a nyócker mellett, a Városligethez közel. Sokat fociztunk az óriási fák alatt. A labda meg a golyónyomokat őrző házfalak, ezek a megjelenő képek. A Keleti pályaudvar mellett laktunk, 56-ban a házunkat szétlőtték, feltételezem, az oroszok. Életre szóló emlékek születtek a pincében: hatévesen még nem tudod, hogy nem így szokott lenni. Megyünk hát a pincébe, mindenki ott van, ráadásul ott is kell aludni. Ez igazi kaland, csak amikor felmentünk, nem volt meg a lakás. Kilőtték, egyedül a konyha maradt meg. A legnagyobb veszteségnek mégis azt éreztem, hogy az aranyhalam eltűnt, nem élte túl az ostromot...
 Sülyi Péter nyilvánvaló bölcsességgel szemléli az élet dolgait; szemléli és alakítja, legyen szó dalszerzésrôl, filmezésrôl, rádiózásról - Fotó: Vas Népe |
|
A szüleimnek sem volt egyszerű. Az államosítás előtt a Magyar Kórus Zeneműkiadó fióküzletét vezették. Azután mindenfélével próbálkoztak, anyám Közért-pénztáros is volt. Apám betársult egy sírköveshez, a Kerepesi úti temető a közelben volt. Eleinte ment a munka, ám a sírköves elitta a pénzt, jött az újabb padlófogás. Aztán apám egyszer nem állt fel, feladta. Anyám viszont a 93. évében van, ezért is járok gyakran Pestre, hozzá. Így a vége felé látja csak az ember, hogy milyen értékesek azok a kis idők, amiket azokkal tölthetünk, akiket szeretünk .
A kulinaritás percei jöttek el. Az erdélyi gombakrémleves jó alapot csinál a főételhez, a haltálhoz. Már a látvány is fenséges: roston lazac, rántott fogas, meg ízletes harcsa kínálja magát a többféle köreten, a tenger gyümölcseivel. Az ízek századmilliméterre passzolnak. A nagyhírű vendéglő szakácsa sem akárki: Pilnay Zoltán, aki számos szakmai díjat tudhat magáénak, és számos ételköltemény szerzője. Legalább olyan jó ebben a műfajban, mint vendégünk a dalszerzésben.
Verekedős utcagyerekekkel jártam egy osztályba az általánosban, de jól kijöttem velük, eminens létemre. Hetedikben kezdtük el a zenekart, ritmusgitáros lettem. Lehetett nálunk próbálni, mert anyám edzett volt, ezt is kibírta. A nagy világvevő rádiónkba dugtuk be az első elektromos gitárt. Előtte még meg kellett tekercselni vagy háromezer menetet a nullatizenötös rézhuzalból, abból készült a pick-up, gyúródeszkából a lapgitár, úttörődob volt az első pergő. Cseke László szabadeurópás műsoraiból kagylóztam le a Beatles-számok fonetikus angol szövegét. 64-ben Sinus zenekar néven nyomtuk a Madách Gimnázium buliján. Pár év múlva, a Kandó Technikumban ismertem meg Molnár Gyurit - a későbbi Elefántot -, aki akkoriban még Charlie-val a Decca zenekarban játszott. 16 évesek voltunk... Nos, a Gyuri révén kerültem az Omegához. Korábban nem faragtam én verseket, de ahogy most visszagondolok, nagy élvezettel írtam irodalmi dolgozatokat. Erről pedig a Csikós tanár úr tehet. A maga korában igazi dandy volt: sportkocsival járt, felrakott lába a katedrán szabad szellemiséget sugárzott. Ő volt az, aki időről-időre felolvastatta velem a dolgozataimat a többiek előtt. Ott tapasztaltam meg, hogy jó, ha tetszik másoknak, amit leírok.
Az első szám, amit az Omegának írtam, egy bolygóról szólt, amin él egy csöppnyi nép, olyan hangyaféle. Ott élnek és nem tudják, hogy a bolygólyuk egy ágyúból kilőtt lövedék. Koncerten sokszor játszották, de azt hiszem, nincs felvéve. Ugyanerre a zenére írtam a 200 évvel az utolsó háború után című szöveget, és végül az került lemezre. Utólag jöttem rá, hogy ez a lövedékes dolog valamiféle Jókai-hatás. Nála van valahol egy sziget, amiről kiderül, hogy az egy bálna háta. Megvolt a 100 kötetes Jókaink, ötéves koromban kezdte nekem felolvasni az anyám; az író az ember gondolkodásának alaptónust adott .
Kis szünet. Mi volt a legsikerültebb dalszöveg? Az Időrabló, jön a válasz. Ott voltunk a leginkább szinkronban önmagunkkal; azzal az önmagunkkal, amivé lehettünk volna. Aztán kifejti, hogy nem szerencsés egy-egy számot kiemelni, hiszen egyben mutatnak egy világérzést, szemléletet. Úgy születtek a számok is, lépésről lépésre. Ennek állomásai például a Varázslatos fehér kő, a XX. századi városlakó, az Arc, vagy az Én elmegyek. És a Könyvelő? Egy negyvenéves könyvelőnek szörnyű álma volt... Atyaég, milyen szörnyen öregnek láttam akkor egy negyvenévest... Az a dal egy abszurd móka, semmi bajom a hivatalnokokkal, csak az ellenpont miatt választottam ezt a figurát , mondja. A zenekarban Elefánt volt a barátja, a neve mégis Kóboréval nőtt össze. Nevetve meséli, hogy a főúri regényíró ismeretségük elején gyakran élt a Kóborsülyi megszólítással.
Túlvagyunk a haltálon, amely a felszolgálással együtt első osztályú. Újabb, ezúttal televíziós történetbe vágunk.
Alapvetően mérnök vagyok, friss diplomával kerültem a Magyar Televízióba. A műszakon kezdtem, a képfelvevő gombjait nyomogattam. Az Egymillió fontos hangjegy felvételénél egy Piramis számba véletlenül beletöröltem. Lehet, kicsit elaludtam... Miután kitanultam a televíziózás technikáját, dezertáltam a művészeti oldalra. Kezdeti kávéhordóból másod, majd első asszisztens lettem. Vámos Miklóstól és Nemeskürty tanár úrtól tanultam filmet írni a Mafilmnél. Később a Fehér György alapította Fiatal Művészek Stúdiójába kerültem. Ez a nyolcvanas évek közepe. Árvai Jolán lett a stúdióvezető, ekkor már új szelek fújdogáltak. Pár évig élvezhettük a függetlenséget és a szabadságot. Ekkor született a Mozgóképek Bartókról című dokumentumfilmem, amely rögtön kikerült a világba. Egész sor díjat nyert: Hága, Sidney, Locarno, Marseilles. Forgattunk játékfilmeket is: Sopsics Árpi Céllövöldéje is emlékezetes, vagy Wahorn őrületes filmjei, amelyek részei voltak az FMS Közjáték című sorozatának. Igényes irodalmi anyagra épített videoklippek voltak ezek, amelyek aztán heves reakciókat is kiváltottak a gyanútlan tévénézők körében. A Közjáték progresszív húzás volt az MTV életében. Azóta sincs ilyen, sajnos. Aztán Joli beteg lett, néhány év múlva meghalt, a stúdió szétesett. Magánéleti okokból váltottam, rátalálva az Őrségre .
Szusszanunk, a vendéglőről váltunk néhány szót. Sajátos hangulata megragad, régi körmendi polgári erényeket csillant. Péter hajdani pesti vendéglőket emleget, ahol a minőség garanciája ugyanúgy érvényesült, mint itt. Múlhatatlan erények.
Az Őrség első látásra született szerelem. Korábban Zsennyére jártam a családommal, megszerettem parkjának ősfáit. Ott is forgattam, a parkban, Rilkét. Akit a mai napig is olvasok. Rátóti Zolival csináltam ezt a filmet, akárcsak a Hamvas Béla szövegeiből készült Hét napot. Aztán eljutottam Szalafőre, megfogott ott egy ház, ahová évekig visszajártunk. Az Őrségről is forgattam egy sorozatot a tévének, a Triangulum-ot, ez lett később az őrségi rádió neve is. Egy éven át jártuk Rátóti Zolival a vidéket, hogy felfedezzük magunk és mások számára. Aztán hosszú évek múlva Őriszentpéterre költöztem. Beindult a Teleház: újság, rádió, fesztiválok, Hétrétország, Virágzás, Természetesen Őrség, rengeteg program. Idén kaptam egy díjat, a Kultúraközvetítők Társaságának Fehér Rózsa díját. Ha kérdik, elmondhatom: én kérem, kultúraközvetítő vagyok, céhlevelem van róla...
Az Őrség egy hosszabb fejezet, kevés rá az időnk. Ez a legismertebb része Sülyi Péter munkásságának a sokszínű Vasban. Ami első ténykedése volt, és ma is él, az a Virágzás Napjai. A barátok támogatták, vállalva a kalandot. Sokuk aztán visszatért az Őrségbe. A hőskor elmúlt, ma már nem úgy mozdulnak az emberek, mint 15-20 éve. A lelkesedés, az önkéntesség alábbhagyott, más, fortélyos erők kötik le az energiákat. Most elértünk a legnehezebb pillanathoz 18 éves őrségi ténykedésem során; ma zártam. Úgy tűnik, az országban egy pillanatra mindenki megfeneklett, és várja, hogy lesodródjon a zátonyról. Én is várom, immáron kényszerpihenőn , sóhajt.
A dagály reményében búcsúzunk.
.
Forrás: ***Vas Népe *Hétvége***
.
..
